Ametiszt

Ametiszt, a nemesség drágaköve

A legtöbb ember hallott már az ametisztről és tudja, hogy ez egy drágakő, ám meglehetősen ritka, hogy a többség ennél többet tudjon róla. Éppen ezért szeretnénk egy kis extra figyelmet fordítani erre a szépségre.

Egyesek azt is tudják, hogy az ametiszt lila és talán még azt is, hogy a Vízöntő drágaköve. Itt azonban a legtöbb ember tájékozottsága kimerül, annak ellenére a régebbi korokban meglehetősen népszerű volt a nemesség körében.

Fatumjewels gyémánt ametiszt ékszer szett

Az ametisztet nagy odafigyeléssel kell megmunkálni annak érdekében, hogy komplett és egyenletes színtónusa legyen. Amennyiben ez nem így történik, megvan a kockázata, hogy a lila szín egyenetlen vagy túl halvány lesz, márpedig az ametiszt megérdemli, hogy megmutathassa mély, erőteljes színárnyalatát. Mivel az ametiszt áttetsző, ezért az is roppant fontos, hogyan lesz ékszerbe foglalva, hogyan éri majd a fény a drágakövet.

Az ametisztet gyakran tradicionális formára csiszolják, amilyen például az ovális, a csepp alak vagy a kerek forma. Napjainkban azonban egyre népszerűbb az ametiszt azok körében, akik a szabadabb, merészebb csiszolási formákat részesítik előnyben, mint amilyen például a fazettált konkáv forma. A fantázia csiszolás előnye, hogy megfelelő tervezéssel és kivitelezéssel tökéletesen ki lehet használni a fénytörést, hogy különböző karakterű egyéni drágaköveket hozzunk létre.

Fatumjewels gyémánt ametiszt gyűrűAz exkluzív ametiszt

Az ametiszt társadalmi osztályokon átívelő utazást tett az idők folyamán.

Régebben az ametiszt legalább olyan exkluzív drágakőnek számított, mint egy szép rubin vagy egy értékes zafír. Ez gyorsan megváltozott az 1800-as években, amikor Brazíliában nagy lelőhelyeket találtak. Ettől kezdve az ametiszt birtoklása nem kizárólag a királyi házak kiváltsága volt. (Azért meg kell jegyeznünk, hogy a brit koronaékszerek többek között ametisztet is tartalmaznak.)

Fatumjewels gyémánt ametiszt ékszer szett

Szerencsénkre napjainkban már a legtöbb embernek van lehetősége arra, hogy vásároljon magának egy szép ametiszt ékszert. Valójában az ékszerviselés aranykorát éljük, hiszen nyugodtan hagyhatjuk magunkat elcsábítani egy-egy szép drágakővel díszített ékszer által.

Az ametiszt legszebb színei

Azon kevés drágakövek közé tartozik az ametiszt, melynek igazán szép lila vagy ibolyaszíne van, ám vannak olyan darabok, melyek egy sor egyéb színárnyalattal is rendelkeznek.

Fatumjewels gyémánt ametiszt ékszer szettA színárnyalatok terén a kék tónus meglehetősen gyakori, pont mint a mélyebb vörös, melyek együttesen az ibolyaszíntől a bíboron át egészen a világosliláig terjednek. Még rózsaszín ametiszt is létezik, melyek az Egyesült Államokon kívül az egész világon fellelhetők az ékszerüzletekben. Valamilyen okból kifolyólag az amerikaiak nem látják be, hogy a rózsaszín elfogadott szín az ametiszttel kapcsolatban.

Milyen szín számít ideálisnak, ha ametisztről van szó? Az alábbi néhány sor éppen erre vonatkozik.

A legvonzóbb és legkeresettebb az erős lila. A mély bíbortól az ibolyaszínig terjedő tónusok szintén nagyon jók. Ezeket hívjuk szibériai ametisztnek, mivel ezt a színárnyalatot Szibériában találták először.

Fatumjewels ametiszt medál

A túl sötét színek rossz megvilágításban feketének látszódhatnak, éppen ezért a kissé világosabb színek is népszerűek.

Egy fontos dolog az ametiszt színével kapcsolatban, hogy elveszítheti szép lila színét, ha felforrósodik. Megvan a kockázata, hogy besárgul. Éppen ezért a nyári hónapokban figyeljünk arra, hogy tartsuk távol az ametiszt ékszereinket a forró napsütéstől.

Nem a méret a lényeg, de fontos!

Ne kalandozzunk el a gondolatainkban! Még mindig az ametisztről van szó, mellyel kapcsolatban a méretnek nagy a jelentősége.

Teljesen általános, hogy meglehetősen nagy ametiszt drágakövekkel díszített ékszereket találsz az üzletekben. Ennek oka roppant egyszerű. Az ametiszt ára nem emelkedett olyan mértékben az elmúlt évtizedekben, mint a többi drágakőé, ennél fogva a méretével lehet leginkább kifejezni az értékét.

Fatumjewels gyémánt ametiszt gyűrű

Éppen ezért, mivel az ametiszt szépségét jó árfekvés kíséri, nagyon sok ékszerész egy kis extra élményt varázsol az ékszerekre egy-egy nagyobb ametiszt drágakő révén.

Annak ellenére, hogy az elmúlt 150 évben az ametiszt ára meglehetősen lecsökkent, még mindig izgalmas látványt nyújt és misztikus légkört varázsol viselője köré.

A fenti fotók által láthatjuk, hogy milyen sokszínű tud lenni az alapvetően lila ametiszt. Válaszd ki a számodra leginkább megfelelő árnyalatot! Az alábbi képre kattintva a Fatumjewels Galéria ametiszt ékszer kínálatát tekintheted meg.

Fatumjewels Ékszer- és Drágakő Galéria