Gyöngy ékszer a tengerek mélyéről
A gyöngy ékszer mindig különleges
A gyöngy ékszer mondhatjuk, hogy tradicionális kiegészítője egy hölgy elegáns megjelenésének, hiszen már évszázadok óta viseljük a legkülönbözőbb ékszerekben, esetenként alkalmi ruhák díszítéseként.
A gyöngyök keletkezése köré az idők során számos legenda és misztikus történet fonódott. Az ókori görögök szerint a gyöngyök Aphrodité könnyeiből származnak, míg a kínaiak úgy tartották, hogy a sárkányok fejéről hullanak le. Ezek a történetek is hozzájárultak ahhoz a misztikumhoz, amely a gyöngy ékszereket lengi körül hosszú ideje. A gyöngyöket gyakran a tisztaság, a szerencse és a bölcsesség szimbólumaként is értelmezték.
Ma már pontosan ismerjük a keletkezésének folyamatát, mégsem veszített abból a minőségéből, hogy a gyöngy ékszer még ma, a modern világunkban is meg tudott maradni az időtálló szépség szimbólumaként. Mivel minden egyes természetes gyöngy teljesen egyedi, egyfajta romantikus érzetet is kelt mindenkiben, aki csak rátekint egy ilyen ékszerre, vagy viseli azt. A gyöngy ékszerek sajátossága, hogy letisztult és visszafogott megjelenésüknek köszönhetően, kiválóan tudtak alkalmazkodni az évszázadok során felbukkanó újabbnál újabb divatirányzatokhoz. Egyszerűen mindenhol megtalálták a helyüket, hiszen ugyanolyan jól mutatnak egy különleges ékszerszettben, mint egy hétköznapi viseletre alkalmas fülbevalóként.
Természetes drágakő, amelyet kagylók alkotnak
Sokan, ha azt hallják, hogy drágakő, a különböző csillogó kristályok jutnak eszükbe, mint a gyémánt, a smaragd, vagy a rubin.
Számukra meglepő szokott lenni, amikor azt hallják, hogy a gyöngy is ebbe a kategóriába tartozik, hiszen ez is egy természetes drágakő. Különlegessége azonban az, hogy nem a föld mélyén, hanem élőlények testében keletkezik. Természetes körülmények között, az óceán mélyén élő kagylókban és osztrigákban alakul ki, annak nyomán, hogy egy apró irritáló anyag, például egy homokszem bekerül a kagylóba. Az állat védekezésképpen gyöngyházrétegeket kezd el kiválasztani, amelyek körülveszik az irritáló anyagot. Évek során ezek a rétegek folyamatosan egymásra rakódnak, egyre vastagabbak lesznek, és végül kialakul a gyöngy.
Ma már a gyöngyöket tavakban, folyókban is tenyésztik nemcsak a tengerekben és az óceánokban születnek. Napjaink ékszereiben jellemzően farmokon tenyésztett gyöngyöket találhatsz, hiszen természetes körülmények között elvétve fordul elő, mivel az éghajlatváltozásra a kagylók nagyon érzékenyen reagálnak. A gyöngyök keletkezésének folyamata nemcsak a természet különleges alkotása, hanem egyedi és megismételhetetlen is. Az pedig, a tenyésztett gyöngyökre is igaz, hogy minden egyes gyöngy más és más, nincs két egyforma darab, így minden gyöngy ékszer is teljes mértékeben egyedi és különleges.
Gyöngy ékszerek többféle stílusban
Ahogy említettük, a gyöngy ékszer a hagyományok szerint leginkább a klasszikus szépség megtestesítője, de sokoldalúságának és letisztult megjelenésének köszönhetően a modern dizájnban is sikerült teret hódítania.
A hagyományos gyöngysorok és gyöngy fülbevalók mellett, ma már számos minimalista és modern stílusú ékszerhez is használnak az gyöngyöt az ékszerkészítők.
A gyönyörű gyöngyök, kivételesen jól működnek együtt a letisztult formákkal, és igényes és modern kivitelezéssel harmonikus egységet tudnak alkotni a különféle nemesfémekkel. A természetes szépség ugyanis örök divat, egy gyöngy ékszer pedig, bármilyen stílusú öltözékkel, bármilyen eseményen jól mutat.
Színében sem egyhangú a gyöngy ékszer
Tudtad, hogy a gyöngyök nem csupán fehér színben léteznek? Színváltozataik között találunk krémszínű, rózsaszín, lila, és szürke árnyalatokat is.
Különösen érdekesek a tahiti gyöngyök, amelyek sötétebb árnyalatokban is ragyoghatnak , és egyedi színüknek köszönhetően rendkívül keresettek a gyöngy ékszer készítők és vásárlók skörében.
A gyöngy ékszerek különleges szépségét és értékét tovább fokozhatjuk, ha a gyöngyöt más drágakövekkel kombináljuk. Gyémántokkal, smaragdokkal vagy rubinokkal is jól mutat. A gyöngy és más drágakövek a drágakövek kombinációjából valóban egyedi, és lenyűgöző ékszerek születhetnek, amelyekben a drágakövek csillogása gazdagítja az összhatást.