Könyvek, filmek, ékszerek 1. – A smaragd románca
Új sorozatunk révén megismerhetünk, illetve visszaemlékezhetünk azokra a meghatározó filmekre és könyvekre, melyek közös nevezője, hogy mindegyiket valamilyen drágakő ihlette.
Sorozatunk első részének témája nem is lehet más, mint A smaragd románca, ami egy kedves, romantikus vígjáték a 80-as évekből. A film óriási sikerének több tényezője van. Kedves, izgalmas történet, melyben egy viharos szerelmi kaland is kialakul. Ki ne szeretné az ilyen történetet, már ha az jól van elkészítve?
A smaragd románca dióhéjban
A történet, mint említettük, izgalmas, romantikus, nem igazán engedi el a néző figyelmét.
Tulajdonképpen ez egy újdonság volt a 80-as években, hiszen akkoriban nem „fuzionált” még az akciófilm és a romantikus film. Tökéletes párosítás lett belőle, amit azóta többezer hasonló film követett.
A történet nem túl bonyolult. A romantikus regényíró Joan Wilder, akit Kathleen Turner alakít, unalmas élete egycsapásra megváltozik, amikor testvérét elrabolják és hirtelen egy életveszélyes kaland közepén találja magát Kolumbiában. Találkozik Jack Coltonnal, akit Michael Douglas alakít, aki valójában egy kalandor, ám segítőkész. Együtt szállnak szembe a veszéllyel, ami végül kincsvadászattá válik. Nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy a végén minden jóra fordul.
A kérdés az, hogy miért lett ennyire népszerű ez a film?
A smaragd fantáziát megragadó misztikuma
A smaragd évezredek óta foglalkoztatja az embert, nemcsak esztétikai szempontból, hanem annak misztikuma is rabul ejti az ember figyelmét.
Kleopátra úgy gondolta, hogy a szépség forrása rejtőzik a smaragd drágakőben. Talán ezért lett a kedvence.
Azt gondolod, hogy ez elavult gondolkodásra vall? Akkor nézd meg, mennyire sikeres lesz egy film, ha a smaragd drágakő főszerepet játszik benne.
A smaragd románca nagyon sok tényezővel rendelkezik, ami sikeressé tette, ám nem elhanyagolható szempont, hogy egy kincsvadászat áll a középpontban. Mindannyian szeretnénk sok drágakövet és ékszert birtokolni, ám ha az ősi és meg kell érte küzdeni a dzsungelben, akkor még értékesebb. Még akkor is izgalmas, ha nem veszünk részt rajta, csak filmen látjuk.
A romantika egyértelműen hozzátartozik egy ilyen filmhez, hiszen magához a drágakövekhez is romantikus érzéseket társítunk. Természetesen az sem utolsó szempont, hogy Kathleen Turner és Michael Douglas olyan párost alakítottak a filmben, amilyenek mi magunk is lenni szeretnénk, ráadásul a kapcsolatuk alakulása is egy erősen vágyott körülmény mindannyiunk számára.
Akárhogy is, a smaragd annyi mindent fejez ki, hogy népszerűsége soha nem fog eltűnni, mindig vágyni fogunk erre a csodás zöld drágakőre.
A smaragd románcát Te is magadévá teheted könnyedén egy Fatumjewels smaragd ékszerrel. A képre kattintva tekintsd meg a kínálatot és válaszd ki a hozzád legjobban illő smaragd ékszert!