Lucia nap - fény ünnepe

Lucia (Luca-nap) – ünnep és szokások

Több különböző teória létezik azzal kapcsolatban, hogy ki volt Lucia, ám abban az összes elmélet megegyezik, hogy a fény szorosan kapcsolódik hozzá.

A tél legsötétebb napján mindenki vágyódik a fény után. Így nincs mit csodálkozni azon, hogy ugyan különböző teóriák alapján, de minden korban valamilyen módon ünnepelték Luciát.

Fény

Egyes feltételezések szerint az ókori római Juno Lucina, a fény istennője áll a kultusz mögött, más elméletek szerint azonban egy szicíliai előkelő lányról van szó, akit példamutató tisztasága révén hoznak kapcsolatba a fénnyel. További teória alapján Szent Lucia, a szicíliai lány áll a kultusz mögött, aki i.sz. 300 körül született, felvette a keresztény hitet, majd a Szent Ágnes templom előtt kivégezték.

Akárki is volt Lucia, évszázadokon át a fényhez kapcsolódott a neve és a kultusza egyaránt.

Vessünk egy pillantást arra, hogy a különböző nemzetek milyen módon ünnepelték a fényhozót.

Különböző nemzetek – különböző ünnepek

Igen hosszú tanulmány lenne szükséges ahhoz, hogy az összes nemzet szokásait felsoroljuk, mely Lucia ünnepével kapcsolatos.

Éppen ezért megelégszünk annyival, hogy az alábbiakban megemlítünk néhány különösen érdekes magyar, olasz, valamint skandináv szokást.

Magyar szokások

A magyar szokások érdekes módon nagyon hasonlóak voltak a még ma is népszerű angolszász eredetű halloweeni szokásokhoz. Jelen volt a világító töklámpás és a gyerekek házról házra vándorlása kisebb ajándékokért.

Luca tök

Magyarországon a Luca-napot régen gonoszjáró napnak tartották, amikor fontos volt a boszorkányok elleni védelem. Ez többnyire kimerült annyiban, hogy tilos volt házimunkát végezni és kölcsönadni.

Kedves szokás volt továbbá a lucapogácsa, melyek valamelyike egy pénzdarabot rejtett. Aki a pénzérmét megtalálta, azt nagy szerencse érte rövid időn belül.

A világító töklámpáson, a házról házra vándorláson és a lucapogácsán kívül népszerű szokás volt a Luca székét elkészíteni. A széken Luca napján kezdtek el dolgozni és december 25-én éjfélre kellett elkészülni vele. Olyan sok különböző szabály létezett a Luca székének elkészítésére, hogy szinte lehetetlenség felsorolni mindet. Az azonban biztos, hogy a boszorkányok távoltartása volt a cél ezzel is, mint minden más tevékenységnek, ami Luca napjához kötődik.

Olasz szokások

Olasz területen a Lucia napot évente kétszer ünnepelték, december 13-án és májusban. A decemberi Lucia-nap leginkább a Mikulás tevékenységére emlékeztet. Lucia körbejárja kísérőjével a kisgyermekeket és megajándékozza őket. A Mikulás tevékenységéhez hasonlóan titok övezi a tevékenységét, hiszen tilos meglesni őt ajándékozás közben.

Skandináv szokások

A skandináv országokban, főként Svédországban a Lucia nap a karácsonyi időszak kezdete. A rítusok ugyanolyan erősen kapcsolódnak a kereszténységhez, mint a régi skandináv hitvilághoz.

Lucia korona

Svédországban óriási jelentősége van Luciának, a fényhozónak, hiszen a tél hosszabb és sötétebb, mint bárhol máshol a világon. Éppen ezért a téli napforduló óriási ünnep, hiszen ekkor éri el a csúcspontját a sötétség, tehát innentől kezdve napról napra több fényhez jutnak az emberek.

Lucia napján a családban a legidősebb lánygyermek reggel megsütötte a sáfrányos lussebullart (visszafogottan édes péksütemény) és kávét főzött szüleinek és testvéreinek.

Lussebullar sáfrányos sütemény

Ezután fehér ruhába öltözött, vörös övet kötött a derekára, fejére koszorút tett, melyen égő gyertyák világítottak, majd elénekelte a hagyományos Lucia dalt. Ezután a testvérei is fehérbe öltöztek és elindultak a Lucia-felvonulásra.

Lucia

Napjainkban is élő hagyomány a lussebullar és a Lucia-felvonulás. Minden iskolában és egyéb intézményekben választanak egy Luciát, aki fénykoronával a fején a felvonulás főszereplője. Őt követik a fehérbe öltözött lányok gyertyával a kezükben és a csillagfiúk, akik szintén fehérbe öltöznek, fejükön csúcsos, csillaggal díszített sapkát viselnek.

Lucia

Nagyon sok helyen rendeznek december 13-án este Lucia-napi koncertet, ami Lucia-dalokból és karácsonyi dalokból áll.

Bárki is volt Lucia, a fény utáni sóvárgás minden időben rabul ejtette az embereket, így nem csoda, hogy különböző kultuszok jöttek létre a legsötétebb téli nappal kapcsolatban. Az is emeli az ünnep fényét, hogy ilyenkor már meglehetősen közel van a karácsony.