Hosszú út az eljegyzési gyűrű felé

Dáviddal még az egyetemen ismerkedtünk meg, és amikor a kávéautomatánál aprót váltottam neki, még nem sejtettem, hogy egyszer ő lesz az, aki eljegyzési gyűrűt húz az ujjamra. Már az első pillanatban nagyon vonzó srácnak találtam, nemcsak a külseje, hanem az elragadó és fergeteges humora miatt is.

Boldog voltam, amikor a véletlen találkozás után a kávéautomatánál randira hívott. Az első találkozást aztán még sok követte, és évekig jártunk. Az egyetemi évek vége felé már szóba került a közös élet és a házasság lehetősége, hiszen mindketten úgy éreztük, valódi társra találtunk egymásban, de akkoriban még egyikünknek sem volt pénze eljegyzési gyűrűre.

Ebben az időszakban, az egyetem utáni nyáron kezdtem úgy érzékelni, hogy Dávid valahogy furcsán viselkedik. Egyre több különös dolgot vettem észre a viselkedésében, de nem tudtam pontosan, mi lehet ennek az oka. Sokszor rejtélyesen mosolygott magában, és olykor a legváratlanabb pillanatokban és helyzetekben kérdezgetett arról, hogy milyen ékszerek tetszenek nekem, amiket hordok, azokat hol vásároltam, és miért nem mindig veszem le az összes ékszeremet, amikor például zuhanyozom. Egyszer egy kisebb monológot is meghallgattam arról, miért célszerű fürdés előtt levenni a gyűrűket, fülbevalókat, nyakláncokat. Furcsálltam a dolgot, és a hirtelen támadt érdeklődését az ékszerek iránt, de nem kérdeztem róla, hogy miért. Amúgy is szokása fellelkesülni valami iránt, de ritka, ha kitart egy-egy új érdeklődési kör mellett. Jól ismerem – gondoltam – hiszen egyszercsak abbamaradtak az ilyen jellegű faggatózásai.

A különleges pillanat, ami mindent megmagyarázott

A szülinapom nyár végére esik, és aznap Dávid különleges vacsorával készült a számomra. Ünnepeltünk engem, és azt, hogy szeptembertől egy szuper állása lesz, így izgatottan készültem az estére. Kicsit zavart keltett bennem Dávid viselkedése, mert láthatóan ideges volt, és picit oda is kozmált a kedvenc garnélás rizottóm, amit csak ő tud olyan finomra elkészíteni, ahogy én szeretem. Feszültségének okát azonban nem árulta el, csak annyit mondott, hogy izgul, vajon megfelel-e a majd a cégnél, ahova felvették. Így utólag meg kell állapítanom, hogy rettentő rosszul adta elő ezt a hazugságot, de én mégsem gyanítottam semmit. Pláne nem azt, hogy aznap még eljegyzési gyűrű kerül az ujjamra.

Még akkor sem, amikor a vacsora után Dávid hirtelen felállt az asztaltól, és arra kért, hogy kövessem. Nem igazán értettem, mi történik, de felálltam, és mentem utána. A teraszon jégbe hűtött pezsgő és egy gyönyörű virágcsokor várt. Mellette egy kis dobozka. Lélegzetvisszafojtva figyeltem, ahogy David kinyitja a dobozt, amiben egy gyönyörű eljegyzési gyűrű rejtőzik, és remegő hangon feltette a kérdést. Nem, nem azt, hogy hozzám jössz-e feleségül. Szó szerint azt mondta: Emma! Hónapokig ügyködtem azon, hogy megtudjam, mi áll közel a szívedhez, mi az, ami tetszik, és mekkora a méreted. Ha úgy gondolod ez az ékszer olyan, hogy akár életed végéig is szívesen viselnéd, akkor engedd meg, hogy felhúzzam ezt az eljegyzési gyűrűt az ujjadra! Nos, ez a mi történetünk, így került egy könnyes igen után, a minden részletében tökéletes eljegyzési gyűrű az ujjamra.