Mit mondanak el rólunk az ékszereink?

Mit mondanak el rólunk az ékszereink?

Az ékszereink többet elárulnak rólunk, mint gondolnánk, ezért nagyon fontos, hogy a megfelelő helyen és időben a megfelelő ékszert viseljük.

Napjainkban már nehéz meghatározni a társadalmi hovatartozást a viselt ékszerek révén, ám ma már az ékszerviselésnek nem is ez a célja.

Ennek ellenére nagyon oda kell figyelnünk, hogy milyen ékszer mellett döntünk, akár saját magunkat lepjük meg vele, akár ajándékba adjuk. A széles kínálat ebből a szempontból ugyanannyira jelent hátrányt, mint előnyt.

A fotókon feltüntetett ékszerek többsége egyedi termék, ezért a képre kattintva az adott kategóriában tudsz körülnézni.

Levélke fehérarany gyémánt zafír szett

Az ékszer stílusa sokat elárul

Ékszer révén kifejezheted önmagadat, ám ennek az ellentéte is igaz, akár hamis képet is festhetsz magadról. Ezért nem mindegy, hogy milyen ékszer mellett döntesz.

A visszahúzódó hölgyeknek a kisméretű, finom kidolgozású ékszerek javasoltak. Ám az is előfordulhat, hogy egy finom lelkületű hölgy szeretné ezt kissé palástolni, nagyobb méretű ékszerekkel akár határozottabbnak, céltudatosabbnak is mutathatja magát.

Fehérarany vörös gránát szett

Az általános azonban az, hogy mindenki ösztönösen a hozzá leginkább illő ékszert választja. Ebből adódóan a célratörő, mindig előtérben lévő hölgyek nagyobb méretű, erőteljesebb színvilágú ékszert viselnek.

Ruházatodhoz illő ékszert válassz!

Nemcsak belső tulajdonságainkat fejezhetjük ki ékszereinkkel, hanem kifinomult ízlésünket is.

Ennek nyilvánvalóan az ellentéte is igaz, olykor az ízléstelenség is roppant mód szembeötlő. Ezért érdemes odafigyelni arra, hogy milyen öltözékhez, milyen ékszert választunk.

Áthághatatlan szabályok ugyan ma már nem léteznek, ám íratlan elvárások annál inkább. Ezt röviden össze lehet foglalni. Erős színű, harsány mintázatú, kihívó ruházathoz visszafogott ékszert válassz! Ennek a fordítottja is igaz, miszerint szolid ruhához nyugodtan viselhetsz nagyobb méretű ékszereket hangsúlyos színű drágakővel.

Az ékszerviselés függetlenedett az életkortól

Néhány éve tisztában vagyunk azzal, hogy bárki viselhet bármit. Ez az ékszer területén sincs másként.

Bátran kijelenthetjük, hogy egy-két évtizeddel ezelőtt a gyöngy ékszer viselése az idősebb korosztály kiváltsága volt. A fiatalok csak sóvároghattak a gyöngy után, ám annak viselése megbotránkoztatta volna a saját korosztályukat. Ma már szerencsére bárki választhat egy szép gyöngysort vagy gyöngy fülbevalót.

Éppen az életkorral kapcsolatos korlátok eltűnése tette lehetővé az modern dizájnnal rendelkező gyöngy ékszereket. Használjuk ki a lehetőséget!

Fehérarany gyémánt tahiti gyöngy gyűrű

A régi szabályrendszer fordítva is igaz volt. A nagyobb méretű ékszerek a fiatalok számára készültek. Az idősebbek megcsodálták ezeket a darabokat, és legfeljebb csak magukban gondolták az, hogy „bárcsak húsz évvel fiatalabb lennék”. Ma már az ő számukra is kedvező a „korhatárok” eltűnése az ékszer viseléssel kapcsolatban. Napjainkban már senki nem botránkozik meg azon, ha egy idősebb hölgy hosszan lelógó, mélyvörös rubinnal díszített fülbevalót hord. Természetesen csak akkor, ha az illik a stílusához és az öltözékéhez.

Az alkalom is meghatározó

Bármilyen is legyen a stílusod, egy hivatalos eseményre más ékszert válassz, mint egy baráti találkozóra.

Vannak olyan események (és munkahelyi körülmények), ahova nem illenek a harsány kiegészítők. Még akkor sem, ha ez valóban önkifejező a részedről. Egy hivatalos eseményre visszafogottabb, kisebb darabokat válassz!

Fehérarany gyémánt fülbevaló

Ezen kívül vannak a különleges események, mint például egy színház látogatás, diplomaosztó, és egyéb helyzetek, ahová elegánsan öltözünk fel. Ezek a rendezvények megkövetelik a különleges ékszerek viselését.

Milyen évszak? Milyen ékszer?

A fenti íratlan szabályok már önmagukban is soknak tűnhetnek, ám ezek még további kiegészítésre szorulnak, hiszen az adott évszak is meghatározó az ékszer viselésében.

Télen a hideg színek mutatnak jobban, a fehér gyöngy, a gyémánt, a zafír, a topáz.

Fehérarany gyémánt topáz medál nyaklánccal télre

Nyáron a meleg színek dominálnak, a sárga arany, a rubin, és egyéb meleg színű drágakövek.

Ez azonban ne írja felül a stílusodat! Ráadásul jó, ha figyelsz arra, hogy haj- és bőrszíned, továbbá a szemed színe szerint milyen drágakövek illenek hozzád leginkább.

Ha ez túl sok volt egyszerre, és most még bizonytalanabb vagy abban, hogy mit viselj, mint amikor elkezdted olvasni a cikket, ne keseredj el! A Fatumjewels Galéria tapasztalt munkatársai segítenek a választásban. Az alábbi képre kattintva megtekintheted nyitva tartásunkat, de akár időpontot is foglalhatsz.

Fatumjewels Ékszer- és Drágakő Galéria